1. Vanilla és Chocola mágikus boszorkák
Chocola és Vanilla, az a két lány, akit trónörökösöknek választottak ki a mágikus világban megérkeznek a mi világunkba, hogy az emberek szíveit (érzéseit) begyűjtsék kristályszívek formájában. Aki a legtöbb fiú szívét nyeri el az lesz az új királynő. Miután átjöttek találkoznak Robinnal, egy varázslóval, aki híres énekesként "vegyül" el az emberek között, és kiderül, hogy ő lesz Chocolaék mentora. A lányok elkezdnek iskolába járni. Itt találkozik először Chocola egy rejtélyes sráccal, Pierrel aki visszaadja neki azt a kristályszívet, amit Chocola éppen megszerzett majd elejtett.
2. Mágikus segítők
Chocola és Vanilla egy varázslattal előhívják a segítőjüket, 2 kis állatkát, aki majd a tanácsadójuk lesz a kristályszívek összegyűjtésesben. Vanillának megjelenik Blanca, egy kisegér nagy igényekkel és hatalmas szájjal, aki rögtön konfliktusba keveredik Chocolaval, míg az imént említettnek egyenlőre nem jelenik meg senki. Az iskolában a fiúk találnak egy békát és úgy gondolják, hogy ezzel majd jól ráijeszthetnek Chocolara, de ez nem sikerül. Iskola után Chocola elviszi egy tóhoz a kis békát és végül kiderül, hogy az béka az ő segítője. Neve Duke és sztem egy szimpatikus vicces békácska.
3. Az iskolaújság
Nishita beleszeret Chocolaba és mivel ő a főszerkesztő az iskolaújságnál ezért megkérdi Chocolat, hogy készíthetne-e vele egy riportot. Mivel Nishita szíve narancssárga lesz ezért Chocola elfogadja a felkérést. De amikor a srác egy egész cikket csakis Chocolaról akar írni, a többi szerkesztő megharagszik rá és úgy döntenek, hogy többet nem állnak szóba vele. Ekkor Chocola úgy dönt, hogy elveszi Nishita szívét, ami már rózsaszín lett és hogy segít neki keresni egy lehetőséget, hogy kibéküljön barátaival. |